A dél-angliai síkságon, Wiltshire lankás mezőin áll egy titokzatos kőkör, amely évszázadok óta ámulatba ejti a történészeket, régészeket és a hétköznapi látogatókat egyaránt. Stonehenge neve szinte mindenki számára ismerős, még ha a pontos célja, eredete vagy építésének módja máig homályba is vész. A több mint négyezer éves monumentális építmény nemcsak Anglia egyik legismertebb nevezetessége, hanem az emberiség kollektív múltjának egyik legikonikusabb szimbóluma is. Egy olyan időből maradt ránk, amelyről írott emlékeink nincsenek, mégis valami elképesztően kifinomult tudásra utal, legyen szó csillagászatról, geometriáról vagy társadalmi szerveződésről.
Stonehenge különlegessége nem csupán a méretében rejlik – bár a többtonnás kőtömbök mozgatása önmagában is lenyűgöző teljesítmény –, hanem abban a megmagyarázhatatlan harmóniában, amely az elrendezését jellemzi. Az emberek, akik a bronzkor hajnalán éltek, valószínűleg nem rendelkeztek írott nyelvvel, nem ismerték a modern építészeti technikákat, és mégis képesek voltak megalkotni valami olyat, ami a mai napig stabilan áll, és minden évben tömegeket vonz magához.
Azt tudjuk, hogy az építmény több szakaszban készült. A legkorábbi részei i. e. 3000 körülre tehetők, amikor egy egyszerű földsáncot és árokstruktúrát hoztak létre. A mai értelemben vett Stonehenge, a monumentális, kör alakú elrendezésű kőtömbök csak évszázadokkal később, i. e. 2500 körül kerültek a helyükre. A kövek eredete is önmagában kalandos történet. A legnagyobb tömbök, a szarszenkövek körülbelül 25 tonnásak, és nagyjából 30 kilométerről, a Marlborough Downs régióból származnak. Ez is elképesztő teljesítmény, de még érdekesebb, hogy a kisebb, úgynevezett bluestone kövek több mint 200 kilométerről, a walesi Preseli-hegységből érkeztek. Hogyan szállították őket? Csónakokon? Jégkorszaki gleccserek mozdították őket közelebb? Vagy létezett valamilyen ősi módszer, amit mára elfelejtettünk? A kérdések sora végtelen, és mindegyik újabb és újabb találgatásokat szül.
Stonehenge nem csak építmény, hanem gondosan megtervezett rendszer is. A kövek elrendezése szinte tökéletesen igazodik a nap mozgásához. A legismertebb jelenség a nyári napfordulóhoz köthető: ilyenkor a nap pontosan a legnagyobb kőtömb, az úgynevezett Heel Stone fölött kel fel, és sugarai a fő tengely mentén világítják meg a belső kör középpontját. Ez a precizitás nem lehet véletlen. Valószínűleg a napfordulók, napéjegyenlőségek és más csillagászati események megfigyelésére szolgált az építmény, ami azt jelzi, hogy az akkori embereknek igenis fejlett csillagászati ismereteik lehettek.
Azonban Stonehenge nem csak csillagászati központ volt, hanem minden bizonnyal szakrális, rituális helyszín is. A környéken található sírhalmok és más emlékhelyek azt sugallják, hogy az építmény fontos szerepet játszhatott a halottak kultuszában. Lehet, hogy egyfajta átjáróként szolgált az élők világa és a túlvilág között? Vagy egy hely, ahol a törzs szellemi vezetői kapcsolatba léptek az istenekkel? A válaszok rejtve maradnak, de a lehetőségek köre végtelen.
A modern technológia is próbálta megérteni Stonehenge titkait. Lézerszkennelések, földradarok, számítógépes szimulációk – mind azt kutatják, hogyan, miért és kik építették ezt a páratlan műemléket. A legújabb kutatások szerint a kőtömbök elhelyezése sokkal bonyolultabb mintázatot mutat, mint korábban gondoltuk. Talán egy nagyobb építészeti vagy spirituális rendszer része lehetett, amelynek többi eleme már eltűnt az időben, vagy még csak most kezdjük feltérképezni őket.
Stonehenge körül évszázadok óta legendák keringenek. A középkorban sokan hitték, hogy Merlin varázsló emelte a köveket, mások óriások munkájának tulajdonították. Az újkori misztikusok szerint egyfajta energiaörvény vagy földönkívüli beavatkozás emléke. Bármennyire is elrugaszkodottak ezek a teóriák, jól mutatják, hogy Stonehenge már az első pillanattól fogva megmozgatta az emberi képzeletet. Az, hogy egy kövek alkotta szerkezet képes lehet ilyen mély hatást gyakorolni az emberi kultúrára, önmagában is figyelemreméltó.
A helyszín ma is él. Nemcsak turisták, hanem modern druida közösségek is rendszeresen látogatják, különösen a nyári napforduló idején, amikor a napkelte ezreket vonz a kőkör közelébe. Vannak, akik csendben elmélkednek, mások dobszóra táncolnak, és vannak, akik csak csodálkozva állnak a múlt kövei között, megpróbálva megérteni valamit abból a tudásból, amit az őseink birtokoltak.
Stonehenge nem ad könnyen választ. A kérdései túl nagyok, a múltja túl régi. Mégis, valami mélyen emberi rejlik benne: a vágy, hogy megértsük a világunkat, hogy kapcsolatot teremtsünk az ég és a föld között, hogy nyomot hagyjunk magunk után. És talán éppen ez az, amiért újra és újra visszatérünk hozzá – legyen az valódi látogatás vagy csak képzeletbeli zarándoklat egy letűnt kor titkai felé.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése