A tudomány és az álmok

 

A tudományos-fantasztikus irodalom és filmek évszázadok óta nemcsak szórakoztatnak, hanem inspirálnak is. Gyakran tűnnek „csak kitalációnak”, mégis ezek az ötletek idővel a valóság részévé válnak – vagy legalábbis elindítanak valamit, ami aztán a technológiai fejlődés motorjává válik. A sci-fi nem pusztán a képzelet játéka: az emberiség egyik legerősebb jövőtervező eszköze. De hogyan is formálta ez a műfaj a jelenünket? Milyen technológiák születtek meg, amelyek korábban még csak regények vagy filmek lapjain éltek? És milyen jövőt képzelhetünk el a segítségével?

Az ember mindig is arról álmodott, hogy meghódítja az eget, beszélni tud távoli ismerőseivel, vagy olyan gépeket épít, amelyek okosabbak nála. Az ilyen elképzelések már a 19. században is megjelentek. Jules Verne „A Holdba utazás” (1865) című regényében meglepően pontosan leírta egy űrutazás menetét, több mint száz évvel azelőtt, hogy az Apollo–11 valóban leszállt volna a Holdon. A történet egy hatalmas ágyúból kilőtt kapszuláról szól, amely sok szempontból hasonlít a mai űrhajókra. Hasonlóan előrelátó volt H. G. Wells is, aki „A láthatatlan ember” és „Az időgép” című regényeiben olyan technológiákat írt le, amelyek ma is izgatják a tudósokat.

 

Az 1960-as évek egyik legismertebb sci-fi sorozata, a Star Trek, egész generációk mérnökeit és kutatóit inspirálta. Az ott bemutatott kommunikátor például kísértetiesen hasonlított a korai mobiltelefonokra – nem véletlen, hogy Martin Cooper, a Motorola mérnöke, aki 1973-ban elkészítette az első mobiltelefont, maga is bevallotta, hogy a sorozat volt az egyik ihletője. De itt van például a tabletszerű eszköz, amit szintén a Star Trekben láthattunk évtizedekkel az iPad megjelenése előtt. És akkor még nem beszéltünk a hangvezérlésről, ami szintén mindennapjaink része lett – gondoljunk csak az Amazon Alexa vagy a Google Assistant rendszerére.

A sci-fi legnagyobb ereje abban rejlik, hogy kérdéseket vet fel, elképzel lehetőségeket, amelyekről addig senki sem mert gondolkodni. Arthur C. Clarke 1945-ben például megírta egy tanulmányában, hogy a jövőben geostacionárius pályán keringő műholdak segítségével lehetne globális kommunikációs hálózatot kiépíteni. Ma ez a műholdas távközlés alapja.

Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmjében (ami Clarke írása alapján készült) nemcsak mesterséges intelligencia (HAL 9000) szerepelt, hanem olyan képernyők és kezelőfelületek is, amik a mai repülőgép-kabinokat vagy high-tech laborokat idézik. Az Apple egyik korai dizájnere szerint az iPad kialakítását is befolyásolta a film vizuális világa.

 

Isaac Asimov robotika-törvényei – amelyeket a Robot novelláskötetben írt le – ma már elméleti alapot adnak etikai vitákhoz, amikor önvezető autókról, mesterséges intelligenciáról vagy automatizált döntéshozatalról beszélünk.

Sokan úgy vélik, a sci-fi nem előrejelzés, hanem inspiráció. A NASA mérnökei vagy a Tesla fejlesztői nem azért építenek űrhajókat vagy humanoid robotokat, mert azok pontosan olyanok voltak a regényekben – hanem mert az írók és filmesek meg merték álmodni, mit lehetne tenni. A sci-fi mer kérdezni: mi lenne, ha?

– Önjáró autók: már a ’80-as években a Knight Rider sorozatban szerepelt KITT, az intelligens autó, amely önállóan vezetett és kommunikált. Ma a Waymo, a Tesla vagy a Mercedes fejlesztései egyre közelebb visznek ehhez.

– Okosotthonok: Ray Bradbury Érik a vihar (There Will Come Soft Rains) című novellájában egy automatikusan működő ház szerepel – és ma az intelligens termosztátok, robotporszívók, és hangvezérelt világítás mindennapjaink részei.

– Kiterjesztett valóság és hologramok: A Star Wars-ban Leia hercegnő hologramüzenete még csak trükk volt, de ma már léteznek kísérleti holografikus kommunikációs rendszerek. A kiterjesztett valóság (AR) szemüvegek – mint a Microsoft HoloLens – szintén a sci-fi világát idézik.

A sci-fi azonban nemcsak a jelenünket alakította, hanem ma is meghatározza, milyen jövőt képzelünk el. A mesterséges intelligencia fejlődése, az űrkutatás új hulláma (gondoljunk a Mars-küldetésekre vagy az Artemis programra), a génszerkesztés (CRISPR), vagy a poszthumán technológiák (pl. agy-gép interfészek) egyaránt olyan irányok, amelyek már sok évtizede szerepelnek az irodalomban vagy filmekben.

 

Elon Musk Neuralink projektje például közvetlen kapcsolatot teremtene az emberi agy és a számítógép között – hasonlóan ahhoz, amit a Mátrix vagy a Ghost in the Shell ábrázolt. A virtuális valóság, amelyben a tudatunk „áthelyezhető”, ma még csak elméleti kérdés, de a filozófiai és technológiai alapjai már körvonalazódnak.

A sci-fi írók – például William Gibson, aki a „kibertér” (cyberspace) fogalmát megalkotta –, gyakran évekkel vagy évtizedekkel előzik meg a valóságot. Nem jóslatokkal, hanem víziókkal. Ezek a víziók gyakran képezik az új találmányok szellemi alapját.

A sci-fi és a technológia kapcsolata kétirányú: az írók és filmesek merészen előre gondolkodnak, a tudósok és mérnökök pedig gyakran ezekből az elképzelésekből merítenek ihletet. A legfontosabb azonban talán az, hogy a sci-fi megtanít minket álmodni, ugyanakkor figyelmeztet is – hiszen sok történet nemcsak technikai csodákról, hanem azok etikai, társadalmi következményeiről is szól.

A jövő, amit ma építünk, talán már valaki regényében vagy forgatókönyvében létezik. És ha így van, akkor érdemes odafigyelni ezekre a történetekre – mert nemcsak szórakoztatnak, hanem tanítanak is. A sci-fi talán nem a jövőt jósolja meg, de segít elképzelni, és ez gyakran éppen elég ahhoz, hogy valóra váljon.