Tényleg ilyen volt? – A középkor és a fantasy mítoszai

 

A középkor – ez a szó gyakran idéz fel bennünk egy misztikus, füstös világot: kővárakat, lovagokat, varázslókat és sárkányokat. A fantasy történetek, mint például A Gyűrűk Ura, a Trónok harca vagy épp a Witcher, rendre a középkor ihlette világokban játszódnak. Ezek a művek rengeteg embert vonzanak – nem csak a történetek, hanem az atmoszféra miatt is. Sokszor azonban a fantasy világa torz tükröt tart a múlt elé. Bár alapjaiban merít a középkorból, számos ponton eltér attól – néha romantizál, máskor épp kegyetlenebbnek mutatja a valóságnál. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk meg, milyen is volt valójában az élet a középkorban, és hogyan viszonyul mindez ahhoz a képhez, amit a fantasy irodalom és filmek nyújtanak.

A középkor mintegy ezer évet ölel fel, a Nyugatrómai Birodalom bukásától (476) egészen a reneszánsz hajnaláig (kb. 1500). Ez óriási időszak, és természetesen nem lehet egységes képet festeni róla. Más volt az élet egy 9. századi frank faluban, mint egy 14. századi itáliai városban. Mégis, vannak olyan jellegzetességek, amelyek újra és újra visszatérnek, és amelyek megalapozták a fantasy világok alapvető hangulatát: a feudális társadalmi berendezkedés, a földbirtokos nemesség, a várak és kastélyok jelenléte, a vallás mindent átszövő szerepe, valamint a mindennapi élet nehézségei.


 

A fantasy műfaj sokszor ezeket a motívumokat ragadja ki, és emeli szinte mitikus szintre. A lovag például nem pusztán páncélt viselő katona lesz, hanem a becsület, a bátorság és az erkölcsi erő megtestesítője. A középkor valódi lovagjai viszont korántsem mindig voltak ennyire makulátlan hősök. Gyakran könyörtelen földesurak voltak, akik adót szedtek, háborúztak, és nem riadtak vissza a kegyetlenségtől sem. Igaz, létezett a lovagi eszmény, sőt, bizonyos udvari körökben ezt komolyan is vették – de ez inkább az ideál, mint a valóság volt. Egy lovagi történet tehát a valóság egyik szeletét ragadja ki, és felnagyítja, romantikussá vagy éppen mitikussá alakítja.

A középkorban az emberek életének meghatározó kerete a földhöz kötöttség volt. A parasztok túlnyomó többsége saját földje helyett egy földesúr birtokán dolgozott, cserébe védelmet kapott – elméletben legalábbis. A mindennapok tele voltak fáradsággal, betegséggel, éhezéssel, a higiénia hiányával, és az életkilátások korántsem voltak kedvezőek: sokan már gyerekkorban meghaltak, és aki megérte a felnőttkort, az is gyakran 40-50 évesen már idős embernek számított. A képzelt világokban ritkán látjuk ezt az árnyoldalt – a hősök jó erőben vannak, foguk fehér, hajuk csillog, s ha meg is sebesülnek, mágikus főzetek vagy gyógyító papok hamar talpra állítják őket.

A középkor vallásos világnézete teljesen áthatotta az emberek életét. Az egyház nem csupán lelki vezető volt, hanem politikai és gazdasági hatalom is. A papság gyakran ugyanúgy részt vett a hatalmi játszmákban, mint a világi urak. Ugyanakkor az emberek hite – sokszor babonákkal keveredve – őszinte és mély volt. Egy könyv, vagy egy film, gyakran ábrázolja az egyházat mint gyanús, elnyomó vagy sötét hatalmat, különösen a modernebb történetekben, ahol a vallásosság gyakran fanatizmusba fordul. Ez nem alaptalan kritika, de nem is teljes kép. A középkori ember számára a hit sokszor remény és támasz volt egy kiszámíthatatlan világban – ezt a dimenziót már ritkábban mutatja meg.


 

Az írásbeliség, a tudomány és a tanulás világa szintén szűk körre korlátozódott a középkorban. Az olvasás tudománya a papság, majd később a nemesség kiváltsága volt, és a könyvek értékes, ritka tárgyaknak számítottak. Ezzel szemben amit mi látunk, minden tele van könyvtárakkal, mágikus iratokkal és tanult varázslókkal, akik hozzáférnek titkos tudáshoz – ez inkább a reneszánsz és a felvilágosodás korának idealizált öröksége, mint a középkoré. A varázslat ezen történetek elengedhetetlen része, ami természetesen teljesen hiányzott a valóságból – bár a középkori emberek sokszor hittek boszorkányságban, ördögökben és természetfeletti lényekben. E hiedelmekből táplálkozik a fantasy mágiafogalma is, de a valóságos boszorkányok inkább üldözöttek, mint tisztelt mágusok voltak.

A középkorban zajló háborúk nyers brutalitása sem mindig kap helyet ezekben a képzelt világokban – vagy ha mégis, akkor sokszor stilizált formában. A harc gyakran kaotikus, véres, szenvedéssel teli volt. Egy valódi csatában a túlélés ritka, a hősies egy-egy elleni küzdelmek pedig inkább a krónikák és énekek lapjain éltek. A fantasy műfajban ugyan megjelenik a háború, de gyakran epikus, látványos összecsapásként, ahol a hős – legyen akár egy elf, egy törpe vagy egy mágus – sorsfordító szerepet játszik. A valódi középkori harcos ritkán volt sorsfordító – inkább egy lánc apró, helyettesíthető szeme.

A városok is sokszor fejlettebbek, mint amilyenek a középkorban valójában voltak. Egy város működő közműrendszerrel, szórakozóhelyekkel, különféle kereskedőkkel és lenyűgöző építészettel. Ilyennek látjuk, de valójában a középkori városok gyakran túlzsúfoltak, piszkosak, és járványok melegágyai voltak. A közbiztonság sem volt éppen ideális: tolvajok, bandák, sőt, néha maga a városőrség is részt vett a zűrzavarban. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna élhető helyek – de a fantasy által közvetített kép inkább a múlt nosztalgikus vágyképét mutatja, mintsem a valóságot. 



Mindezek ellenére van valami nagyon is valóságos abban, amit ezek a világok nyújtanak. Az emberi vágy a rend, az igazság, a hősiesség és a csodák után, örök. A középkor is egy ilyen kor volt: bár a mindennapok sokszor kegyetlenek, sötétek és nehezek voltak, az emberek hittek a jóban, az erkölcsi értékekben, a túlvilági igazságban. A fantasy ezt a belső világot ragadja meg és emeli szimbolikus magasságokba. Ezért van az, hogy miközben gyakran torzítja a múltat, mégis valami mély igazságot közvetít arról, hogyan érezhettek az emberek, miben hittek, mire vágytak.

A középkor tehát nem volt sem aranykor, sem sötét korszak – inkább az emberi történet egyik fontos, ellentmondásokkal teli fejezete. A fantasy világai e fejezetből merítenek ihletet, de saját törvényeik szerint építik újra azt. Ettől függetlenül engem lenyűgöz ez a világ, mélyen bele tudok merülni egy könyvbe, vagy egy filmbe, ami ezt a világot tárja elénk. Noha nem volt minden tekintetben valóság, a fejünkben valósággá válhat. Vagy tekinthetjük egy fiktív párhuzamos univerzumnak, ami a mi világunkkal együtt létezett. DE ez legyen egy másik elmélkedésünk tárgya.

 

 

 Ez is érdekelhet!

Hasonló cikkekért kattints:

Megjegyzések