A dinoszauruszok a földtörténet egyik legizgalmasabb fejezetét képviselik. Ezek a lenyűgöző lények több mint 160 millió évig uralták a bolygót, majd hirtelen eltűntek. Vajon mi vezetett a kihalásukhoz? Mennyit tudunk meg róluk ma, amikor csupán csontvázak mesélnek a múltról? És hogyan lehet egyáltalán megállapítani, hogy egy több tízmillió éves csont mennyi idős? Vagy hogy hány éves volt az állat, amikor meghalt? Ezekre a kérdésekre keressük most a válaszokat – és még sok minden másra is rácsodálkozhatunk.
Amikor a dinoszauruszok szóba kerülnek, sokaknak a hatalmas T. rex ugrik be, vagy a hosszú nyakú Brachiosaurus, esetleg a félelmetes Velociraptor. Ezek az élőlények ma már csak fosszíliák formájában léteznek, de a tudomány évről évre új információkat hoz felszínre róluk. Az egyik legnagyobb kérdés az, ami a kihalásukat illeti. A legelfogadottabb elmélet szerint körülbelül 66 millió évvel ezelőtt egy hatalmas aszteroida csapódott a Földbe, valahol a mai Mexikó területén. Az ütközés olyan erejű volt, hogy globális katasztrófát idézett elő: óriási tüzek, porfelhő az atmoszférában, hosszú ideig tartó sötétség és lehűlés – gyakorlatilag egyfajta földi „tél” következett. Ez a klímaváltozás olyan gyors volt, hogy az ökoszisztémák nem tudtak alkalmazkodni, és a dinoszauruszok – legalábbis a nem madárszerű fajok – néhány ezer éven belül teljesen eltűntek. A túlélők közé néhány kisebb, madárszerű dinoszaurusz tartozott, akikből mára a madarak lettek. Igen, a verebek, galambok, sőt a strucc is a dinoszauruszok leszármazottai!
De mit tudhatunk meg egyetlen csont alapján egy olyan lényről, amely évmilliókkal ezelőtt élt? Meglepően sokat. A paleontológusok képesek meghatározni, hogy egy fosszília mennyi idős – vagyis mióta nyugszik a földben – például radiometrikus kormeghatározással. Ez a módszer a környező kőzetrétegekben található izotópok bomlását méri, és pontos becslést adhat arra, hogy egy adott csontváz hány millió éves. Az viszont külön feladat, hogy magának az állatnak az életkorát is megtudjuk: vagyis hány éves volt, amikor elpusztult. Ezt általában a csontok szerkezetéből, növekedési gyűrűiből (igen, mint a fák évgyűrűi), illetve a csontok záródásából lehet kikövetkeztetni. Egy fiatal egyed csontjai még „nyitottabbak”, a növekedés jeleit hordozzák, míg egy idős egyed csontjai már teljesen kifejlődtek, lezárultak.
Az életkornak természetesen nagy jelentősége van: ha például egy ragadozó dinoszaurusz felnőttként halt meg, akkor lehet, hogy természetes okok miatt, betegségben vagy öregségben pusztult el – ez viszont sokkal ritkább, mint elsőre gondolnánk. A fosszíliák alapján az látszik, hogy a legtöbb dinoszaurusz fiatalon halt meg. A természet akkoriban is könyörtelen volt: ragadozók, éhínség, természeti katasztrófák várták az újszülötteket. Képzeljük csak el, egy óriási növényevő, mint a Triceratops, több tucat utódot hozott világra – ezeknek csupán néhány százaléka élte meg a felnőttkort. A ragadozók, mint a raptorok, nem csak vadásztak rájuk, de a saját fajtársaik között is volt példa kannibalizmusra. A „magától” elpusztult dinoszauruszok aránya tehát nagyon alacsony lehetett, mivel a természetes halált sokkal gyakrabban előzték meg más okok: harc, ragadozók támadása, betegség vagy éhínség.
De mennyi volt egy dinoszaurusz átlagéletkora? Ez nagyon fajfüggő volt. Egy kisebb, madárszerű dinoszaurusz akár már 3-5 évesen ivarérett lehetett, és csak 10 évig élt. Egy hatalmas sauropoda, mint a Diplodocus, akár 80-100 évig is élhetett – hasonlóan a mai elefánthoz vagy teknőshöz. Az élet hosszát befolyásolta az is, hogy az adott faj mennyire volt veszélyeztetett. A hatalmas méret ugyan védelmet nyújtott a ragadozók ellen, de a táplálék megszerzése sok energiába került, és a klímaváltozások is könnyebben érintették a nagy testű fajokat.
A dinoszauruszokkal kapcsolatban van még néhány igazán meglepő tény. Például sokáig úgy hittük, hogy mindegyik pikkelyes volt, mint a gyíkok. Azonban ma már tudjuk, hogy sok faj tollas volt – sőt, néhányuk szinte teljesen madárszerűen nézett ki. A „Velociraptor”, amit a Jurassic Park félelmetes, sárkányszerű ragadozóként mutat be, valójában kicsi volt, mint egy pulyka, és nagy valószínűséggel tollai is voltak. Egy másik érdekesség, hogy a dinoszauruszok közül sokan társas lények voltak. Közösségekben éltek, együtt vándoroltak, néhány faj fészket épített, sőt, még a tojásokat is őrizték. Ez a viselkedés egyáltalán nem volt ritka, és ma is hasonlót látunk sok madárnál.
És ha már tojások: voltak köztük olyanok, amelyek akkora méretűek voltak, mint egy focilabda. De ez sem számított nagynak, ha belegondolunk, hogy egy teljesen kifejlett sauropoda testsúlya elérhette az 50 tonnát is! Az evolúció azonban nem engedett nagyobb tojásméretet, mert a héj túl vastag lett volna, amit a kis dino nem tudott volna feltörni. Ezért inkább a mennyiségre mentek rá: sok tojás, nagyobb esély.
Szintén érdekes, hogy a dinoszauruszok valószínűleg nem voltak olyan lassúak és nehézkesek, mint korábban hittük. Sok faj rendkívül gyorsan futott – a kisebb ragadozók akár 60 km/órás sebességre is képesek lehettek. Ráadásul a legtöbbjük nem volt hidegvérű, mint a mai hüllők, hanem legalább részben melegvérű, ami segített nekik aktívnak maradni és gyorsabban nőni.
A dinoszauruszok tanulmányozása nem csupán múltidézés. Az, amit róluk megtanulunk, segít megérteni a földi élet változásait, az evolúció működését, és még azt is, hogyan reagál egy faj a klímaváltozásra vagy katasztrófákra. Ha belegondolunk, a kihalásuk egy figyelmeztetés is lehet számunkra: a Föld ökoszisztémája érzékeny, és egyetlen, hirtelen változás is elegendő lehet ahhoz, hogy teljes fajok tűnjenek el örökre.
Talán ezért is olyan izgalmas a dinoszauruszok története: egyszerre őrzik a múlt titkait és mutatnak rá a jelen törékenységére. Mert lehet, hogy ők már nincsenek itt – de amit hátrahagytak, az ma is mesél. Csak figyelni kell rá.
Ez is érdekelhet!
Hasonló cikkekért kattints:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése