Amikor a műsorújság volt a legfontosabb olvasmány
Ma már nehéz elképzelni, hogy valaha az esti programot a műsorújság határozta meg. Minden héten megérkezett a friss példány, és a család szinte ünnepélyesen lapozgatta, kihúzva, bekarikázva a várva várt filmeket és sorozatokat.A gyerekkorom java része a nyolcvanas-kilencvenes évekre esett, amikor még messze nem volt korlátlan választék a tévében, de valahogy mégis sokkal nagyobb élmény volt egy-egy műsor.
A tévézésnek akkor még rituáléja volt. Nem lehetett bármit, bármikor visszanézni. Ha lekésted a kedvenc mesédet vagy ifjúsági sorozatodat, akkor bizony várhattál egy hetet – vagy örökre lemaradtál róla. Talán épp ez a kiszámíthatatlanság és egyszeriség tette annyira különlegessé. És a nosztalgia mindig ott lappang ezekben az emlékekben: a meleg szoba, a szülők hangja a háttérben, a gyerekként befogadott történetek, amik egy életre velünk maradtak.
Mesék, amikhez nem csak gyerekfejjel lehetett ragaszkodni
A klasszikus mesék, mint a Mézga család, Pom Pom, vagy a Kérem a következőt! talán a mai napig ismerősen csengenek, nemcsak nekem, hanem bárkinek, aki abban az időszakban volt gyerek. Nemcsak azért néztük őket, mert nem volt más, hanem mert szerettük őket. Volt bennük valami különleges báj, amiben ma már ritkán van részünk: okos humor, finom irónia, egy cseppnyi társadalomkritika – mindez úgy, hogy a gyerekek is élvezték, de a felnőttek is értettek belőle valamit.
De ott volt még a Frakk, a Maja a méhecske, a Pumukli, vagy a Vuk, mind más hangulatot hoztak, másféle világokat tártak elénk. Ezek a történetek nem siettek sehová, volt idő csodálkozni, várni, kíváncsinak lenni.
A gyerekeknek szóló műsorok közösségi élmények voltak
A Kukori és Kotkoda, vagy a Süsü, a sárkány olyan karaktereket hoztak, akikről az iskolában is szó esett másnap. Nem voltak közösségi oldalak, de mégis voltak közös élményeink. Mindenki ugyanazokat a meséket látta, és ez összekötött bennünket.
A Zsebtévé és a TV Maci külön rituálét jelentettek. Amikor megjelent a maci és betette a fogkefét a pohárba, az már jelezte, ideje ágyba menni. Volt valami biztonságos és megnyugtató abban, hogy minden este ugyanaz a figura köszönt el tőlünk, és jelezte: vége a napnak.
Játékos tudás és kaland – amikor tanulni is élmény volt
A nyolcvanas-kilencvenes évek televíziózása nem csak szórakoztatott, hanem tanított is – anélkül, hogy didaktikus lett volna. A Szerencsekerék, vagy a Legyen ön is milliomos, -igaz, az csak a kétezres évek elején indult- játékos formában adott át ismereteket. Én például rengeteget tanultam ezekből – és nem is vettem észre, hogy tanulok.
A természetfilmek és ismeretterjesztő sorozatok is máshogyan működtek. David Attenborough sorozatai már akkoriban is lenyűgöztek, de ugyanilyen emlékezetes volt például a Delta című tudományos magazin, ami nemcsak az aktuális tudományos híreket mutatta be, de a világra való kíváncsiságot is felkeltette.
A sorozatok és filmek, amik akkor örökre belénk égtek
A kilencvenes évek igazi kincsesbányának számítottak sorozatok terén. Emlékszem, hogy a Knight Rider, a Dallas, vagy a Magnum epizódjai családi eseménnyé váltak. Persze ezek nem gyerekműsorok voltak, de mégis velünk együtt nézték a szüleink – vagy mi velük. És ki tudná elfelejteni a Linda című magyar krimisorozatot, amiben egy női nyomozó rúgásokkal oldotta meg az ügyeket?
A Tini nindzsa teknőcök, - a kedvencem volt - a Power Rangers, vagy a Szomszédok egészen különböző világokat hoztak el, de valahogy mégis mind otthonosan hatott. És igen, akkoriban még a Szomszédok is izgalmasnak számított, mert nem volt más, és mi ezt elfogadtuk, sőt – szerettük.
Ma már minden kéznél van – de kevesebb a varázs?
Amikor most ránézek a kislányomra, aki bármelyik mesét, sorozatot vagy filmet azonnal elérheti, néha elgondolkodom: vajon ő is ugyanúgy fogja visszasírni a mai műsorokat harminc év múlva? Vagy épp a túl sok lehetőség az, ami miatt egyik sem válik igazán maradandóvá? Mi akkor kevesebből gazdálkodtunk, de valahogy mégis gazdagabb élményekkel.
Az én gyerekkorom képernyőjén még nem volt HD, nem volt Netflix, nem lehetett választani több ezer tartalom közül. Mégis ott voltak azok az esték, a mesék alatti nevetések, a közös szurkolás, a maci elalvása, a szülők hangja a háttérből – és minden egyes emlék, ami egy kicsit több volt, mint egy tévéműsor. Egy szelet gyerekkor. Egy kis darabka múlt, amit jó újra elővenni – még ha már csak emlék is a képernyőn.
Neked milyen emlékeid, élményeid vannak? Írd le kommentben, mert engem is, és biztos hogy mást is érdekel.
Ez is érdekelhet!
Hasonló cikkekért kattints:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése