Észrevetted már, hogy milyen gyakran próbálunk másoknak megfelelni anélkül, hogy észrevennénk? Legyen szó munkáról, a családról vagy akár a közösségi médiáról. Sokszor úgy érezzük, hogy mércét kell felállítanunk, és azt mindenáron meg kell ütni. Mintha az lenne a legfontosabb, hogy a külvilág elégedett legyen velünk. Közben észrevétlenül elkezdjük háttérbe szorítani a saját érzéseinket, vágyainkat, és lassan eltűnik az a belső béke, ami valójában a boldogság alapja.
Az önbizalom és az önbecsülés nem ugyanaz, mégis kéz a kézben járnak. Az önbizalom inkább arról szól, hogy hiszünk magunkban, abban, hogy képesek vagyunk megoldani dolgokat, hogy meg tudjuk állni a helyünket a világban. Az önbecsülés viszont mélyebb: az, ahogyan saját magunkra tekintünk. Értékesnek tartjuk-e magunkat akkor is, ha épp nem teljesítünk száz százalékon? Tudunk-e szeretettel gondolni magunkra, amikor hibázunk? Ez a kettő együtt adja meg azt a stabil alapot, amire építhetünk, ha boldog, kiegyensúlyozott életet szeretnénk.
A megfelelési kényszer sokunk életében állandó társ. Gyerekkorban kezdődik, amikor jó jegyeket akarunk hazavinni, hogy büszkék legyenek ránk a szüleink. Később a munkahelyen azért hajtunk, hogy a főnök elismerje az erőfeszítéseinket. A közösségi médiában pedig a lájkok és megosztások számával mérjük a saját értékünket. De a kérdés az: kiért is tesszük mindezt? És vajon megéri-e?
Az egyik legnagyobb felismerés az, amikor rájövünk, hogy soha nem fogunk tudni mindenkinek megfelelni. Mindig lesz valaki, akinek nem tetszik az, amit csinálunk, ahogy kinézünk, vagy amit képviselünk. Ha minden erőnkkel mások elvárásainak akarunk eleget tenni, akkor soha nem jutunk el oda, hogy valóban önmagunk lehessünk. És valójában ez a boldogság kulcsa: megtalálni, kik vagyunk mi, amikor letesszük a szerepeket és a megfelelési maszkokat.
Ez persze nem könnyű. Néha fájdalmas is, mert szembe kell nézni azzal, hogy mi az, amit tényleg szeretünk, és mi az, amit csak megszokásból, mások elvárására teszünk. De minél inkább sikerül elengedni a felesleges kényszereket, annál könnyebb lesz szabadon lélegezni.
A boldogság nem állandó eufória, inkább egy csendes elégedettség, ami akkor születik meg, amikor rendben vagyunk saját magunkkal. Amikor meg tudjuk engedni magunknak, hogy hibázzunk. Amikor elhisszük, hogy értékesek vagyunk akkor is, ha nem vagyunk tökéletesek. Amikor nem másokhoz hasonlítjuk magunkat, hanem a saját utunkon haladunk.
A béke állapota nem valami elérhetetlen álom, hanem apró döntések sorozata a mindennapokban. Például amikor nemet mondunk valamire, ami nem szolgálja a javunkat. Vagy amikor megdicsérjük magunkat egy jól elvégzett feladatért, ahelyett, hogy rögtön a következő kihívásra ugranánk. Amikor tudatosan lelassítunk, és engedjük, hogy az élet apró örömei átjárjanak: egy jó könyv, egy beszélgetés, egy séta a friss levegőn.
Lehet, hogy sokáig azt hisszük, a megfelelési kényszer velünk marad, mert egyszerűen ilyen az ember. De valójában el lehet engedni. Nem egyik napról a másikra, hanem lassan, tudatosan. Amikor rájövünk, hogy a saját értékünk nem mások véleményén múlik, hanem azon, hogyan tekintünk saját magunkra. Amikor igazán akarjuk, és megtanuljuk felismerni mikor cselekszünk mások elvárásai szerint. Akkor képesek vagyunk kilépni ebből a körből.
Ez nem azt jelenti, hogy többé nem számít nekünk senki véleménye. Csak azt, hogy a középpontban végre mi magunk állunk. Amikor elengedjük a megfelelési kényszert, felszabadulunk. Légiesebbnek érezzük magunkat, és egyszerre könnyebb lesz döntéseket hozni, határokat húzni, és örülni az élet apró dolgainak.
A boldogság és a béke nem valami távoli cél, hanem ott van bennünk, csak le kell tenni a felesleges terheket. És amikor ez megtörténik, akkor végre megérkezünk önmagunkhoz.
Te meg akarsz felelni másoknak?
Ez is érdekelhet!
Hasonló cikkekért kattints:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése