Október 6-a a magyar történelem egyik legsúlyosabb, mégis legtanulságosabb napja. 1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a szabadságharc tizenhárom honvédtisztjét – azokat az embereket, akik életüket adták Magyarország függetlenségéért.
A tizenhárom vértanú a forradalom és szabadságharc vezetői közé tartozott. A szabadságharc 1848 tavaszán indult, miután a márciusi ifjak követelései hatására a Habsburg-uralom engedményeket tett, és megalakult az első független magyar kormány Batthyány Lajos vezetésével. Az osztrák udvar azonban hamarosan visszavonta ígéreteit, és fegyveres erővel próbálta visszaállítani uralmát Magyarország felett.
A honvédsereg 1849 tavaszán még sikert sikerre halmozott – a tavaszi hadjárat során a magyar csapatok visszafoglalták Budát, és remény nyílt a győzelemre. Ám a nyár folyamán Oroszország beavatkozott a Habsburgok oldalán: 200 000 orosz katona érkezett, hogy leverje a magyar szabadságharcot. A túlerővel szemben Görgey Artúr augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert.
A fegyverletétel után a megtorlás azonnal megkezdődött. Az osztrákok Haynau táborszernagyot nevezték ki a „rend helyreállítására”. Haynau könyörtelenül bánt a legyőzöttekkel: százakat börtönbe vetett, sokakat kivégeztetett. A honvédsereg vezetőit hadbíróság elé állították, és Aradon 1849. október 6-án tizenhárom tábornokot halálra ítéltek. Ugyanezen a napon Pesten Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét is kivégezték.
Nevük örökre összefonódott a magyar történelemmel:
Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly.
Többen közülük nem magyar származásúak voltak, mégis a magyar szabadság ügyét választották. Ez is mutatja, hogy a szabadságharc nemcsak nemzeti, hanem erkölcsi kérdés volt: a szabadság iránti vágy mindenkit összekötött.
Az aradi vértanúk története nem csupán gyász, hanem tanulság is. Megmutatja, hogy a szabadságért vívott küzdelem soha nem felesleges – a hűség és a becsület értéke megmarad, generációkon át.
Az aradi vértanúkról
-
Damjanich János szerb származású volt, mégis a magyar ügy egyik leglelkesebb védelmezőjévé vált. Felesége magyar nő volt, és a forradalom idején mindvégig magyarul beszélt katonáival.
-
Leiningen-Westerburg Károly német származású gróf volt, aki önként csatlakozott a magyar haderőhöz. Naplójában azt írta: „A hűség nem a születési helyen múlik, hanem azon, mit tart az ember igaznak.”
-
Vécsey Károly volt az utolsó, akit kivégeztek. Előtte végignézte társai halálát, majd utolsó gesztusaként megcsókolta a már holtan fekvő Damjanich kezét.
-
Kiss Ernő és Dessewffy Arisztid tisztek voltak azok közül, akiket golyó általi halálra ítéltek – ez akkoriban „nemesebb” kivégzési módnak számított.
-
A legidősebb vértanú Aulich Lajos volt, 56 évesen; a legfiatalabb Leiningen-Westerburg Károly, mindössze 30 éves.
-
A kivégzések helyén, Aradon 1881-ben emlékművet állítottak, amelyet azóta többször áthelyeztek, de ma is a magyar történelem egyik legfontosabb emlékhelye.
Te megemlékezel az Aradi vértanúkról, és a szabadságharcban elesettekről?
Ez is érdekelhet!
Hasonló cikkekért kattints:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése