Ezt a mondatot szinte mindenki hallotta már, és valószínűleg legalább egyszer ki is mondta. Ahogy telik az idő, a múlt színei mindig egy kicsit élénkebbek lesznek, a hangok tisztábbak, a nyarak melegebbek, és valahogy minden egyszerűbbnek tűnik. De tényleg jobb volt régen – vagy csak mi változtunk?
A kilencvenes években felnőni valami egészen különleges érzés volt. Nem volt még minden a zsebünkben, nem csipogott folyamatosan a telefon, és ha valakit látni akartunk, egyszerűen átmentünk hozzá. Nem kellett előtte háromszor egyeztetni Messengeren, csak becsöngettünk, és reméltük, hogy otthon van.
Persze, a mai világ kényelmesebb, gyorsabb, technológiailag fejlettebb. Mégis, sokan érzik úgy, hogy valami elveszett útközben. Talán az, hogy a dolgokat meg kellett várni. A zene nem landolt nálad, abban a percben ahogy megjelent, minden időt igényelt. És ez az idő adott értéket a pillanatoknak.
Generációk harca – vagy csak félreértés?
Sokan hajlamosak legyinteni: „bezzeg a mai fiatalok!”. De valójában minden generációra ezt mondták az előzőek. Az új mindig máshogy gondolkodik, máshogy kommunikál, és máshogy találja meg a helyét a világban. A Z generáció például digitálisan született — számukra a világ online terei éppoly valóságosak, mint a mi gyerekkorunkban a grund volt, az utcák és a terek. Ez nem feltétlenül rossz, csak más.
A kilencvenes évek varázsa
A kilencvenes évek mégis különleges időszak volt. Egyfajta átmenet: a modern technológia már ott kopogtatott az ajtón, de még nem uralta az életünket. Voltak CD-k, de még kazetták is. Már volt számítógép, de az internet még gyerekcipőben járt. És talán pont ezért maradt meg bennünk ennyire élénken ez az időszak — mert egyszerre volt benne a jövő ígérete és a múlt melegsége.
Amikor a hétvége a videótékában kezdődött
Emlékszel, milyen érzés volt belépni egy videótékába? Az a semmihez sem fogható illat, a polcokon egymás mellett sorakozó VHS-kazetták, a borítók színei, amiket órákig tudtunk nézegetni, mire eldöntöttük, mit viszünk haza. Nem volt Netflix, nem volt „ajánlott neked” algoritmus – csak te, a kíváncsiságod, meg az a kis borzongás, hogy vajon jó lesz-e a film. És akkor aznap este, egyértelmű volt, mi lesz a program.
És ha már a VHS-ről beszélünk: mennyi varázsa volt annak, amikor a tévéből vettünk fel filmeket! Ott ültünk a felvevő gomb fölött, és vártuk a reklámszünetet, hogy megállíthassuk, majd pontosan folytassuk, amikor újra indult a film. A kazettákon ott voltak a kis cetlik, amire ráírtuk: „Film: Jurassic Park – ne töröld!” Ezek voltak a mi kis kincseink.
És most?
A mai világ villámgyors. A Z generáció már mestere az információáramlásnak, de talán éppen emiatt nehezebb kiszűrni, mi az, ami valóban fontos. Minden elérhető, minden pillanatban, de a bőség néha el is tompítja a csodát, és így már nem tudjuk értékelni. A kilencvenes években a varázs az volt, hogy nem volt minden kéznél. A ritkaság adta az értéket.
Lehet, hogy a régi idők nem voltak tökéletesek, de volt bennük valami emberi, valami tapintható, amit a digitális világ nem tud lemásolni. Az, hogy egy walkman elemeinek kimerülése miatt félbeszakadt a kedvenc számunk, bosszantó volt — de ma már nosztalgikus mosollyal idézzük fel.
Tehát a válasz arra, hogy „régen minden jobb volt-e”, az, hogy régen minden más volt. És az emlékek, amelyek bennünk élnek, teszik széppé a múltat. A kilencvenes évek pedig — a maguk zajával, színeivel és lassú internetével — egyszerűen megismételhetetlenek.
Én a mai napig használok mindent, amit régen. VHS, magnókazetta, bakelit. Nem nosztalgiából, nekem ez a használat folytonos maradt. Ugyanúgy beteszek egy kazettát, vagy felteszek egy lemezt most is, mint régen.
Viszont amiben biztos vagyok, a mai fiatalok, akiknek mondjuk "bezzeg az én időmben", ők ugyanúgy mondják majd az egy generációval fiatalabbaknak ugyanezt. Ez az ami nem változik!
Te melyik generációhoz tartozol?
Ez is érdekelhet!
Hasonló cikkekért kattints:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése