A név eredetileg Szent Lúciára utal, akinek neve a latin „lux”, vagyis fény szóból származik. A keresztény hagyományban a látás és a világosság védőszentje, a népi képzeletben azonban egészen más arcát mutatja. A magyar falvakban Luca gyakran vált gyanús, kicsit félelmetes figurává, aki büntet, ha megszegik a tilalmakat. Ezen a napon nem volt szabad fonni, varrni, sütni, sőt néhol még kölcsönadni sem, mert úgy tartották, Luca megbosszulja az engedetlenséget.
Talán a legismertebb Luca-napi hagyomány a Luca széke. A széket december 13-án kezdték el készíteni, de csak lassan, naponta egy kicsit volt szabad rajta dolgozni. Karácsony estére kellett elkészülnie, és aki az éjféli misén ráállt, az állítólag megláthatta a falu boszorkányait. A felismerés azonban veszélyes volt, ezért a történetek szerint a menekülő embernek mákot kellett szórnia maga mögé, hogy a boszorkányoknak azzal kelljen foglalkozniuk.
Luca napja a jövendölés ideje is volt. A lányok kíváncsian figyelték, vajon mit árul el a jövőről ez a nap. Papírcetlikre fiúneveket írtak, és minden nap elégettek egyet, hogy karácsonyra csak egy maradjon – az lett volna a jövendőbeli neve. Másutt búzát ültettek egy kis tálba. Ha karácsonyra kizöldült, az jó termést és bőséget ígért a következő évre.
A Luca-napi búza ma is sok helyen megjelenik az ünnepi asztalon vagy az ablakpárkányon, már inkább jelképként, mint mágikus eszközként. Ma már mosolyogva gondolunk a boszorkányokra és a tiltásokra, de a hagyományok mögött ott van az ember ősi vágya: megérteni a világot, előre látni a jövőt, és kapaszkodót találni a leghosszabb éjszakák idején is.
Te készítesz Luca széket?
Ez is érdekelhet!
Hasonló cikkekért kattints:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése