Január 22-e a magyar kultúra napja. Nem egy újkeletű, látványos ünnep, nincsenek hozzá kötelező zászlólengetések vagy hangzatos szólamok. DE gondoljuk csak végig, mit is jelent számunkra a magyar kultúra, és egyáltalán mi mindent nevezünk annak?
A dátum nem véletlen. 1823. január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Nem színpadra szánta, nem ünnepségre, hanem egy korát elemző, gondolkodó ember reflexiójaként született meg. A Himnusz később vált közösségi szimbólummá, de az eredete nagyon is személyes és gondolati. A magyar kultúra napja tehát nem egy absztrakt fogalomhoz kötődik, hanem egy konkrét alkotói pillanathoz.
Fontos hangsúlyozni, hogy maga az ünnep viszonylag fiatal. 1989 óta tartjuk számon hivatalosan, vagyis egy olyan korszakban született meg, amikor újra lehetett beszélni identitásról, hagyományról, múltról és jövőről anélkül, hogy ezek politikai jelszavakká silányultak volna. A magyar kultúra napja ezért nem lezárt örökség, hanem egy folyamat része.
De miért fontos egyáltalán a kultúra? Azért, mert ez az a közeg, amelyben gondolkodunk, beszélünk, vitázunk, alkotunk. Nem csupán dísz, nem ünnepi melléklet, hanem a mindennapjaink szerkezete. A nyelv, amin megszólalunk, a történetek, amelyeken felnövünk, a dalok, amiket dúdolunk, vagy akár az a humor, amit magától értetődőnek érzünk – mind kultúra. Akkor is, ha nem nevezzük nevén.
Sokan hajlamosak a kultúrát leszűkíteni a „magas kultúrára”: irodalomra, színházra, komolyzenére, múzeumokra. Ezek valóban fontos pillérek, de nem kizárólagosak. A magyar kultúra része ugyanúgy egy József Attila-vers, mint egy régi rádiókabaré, egy falusi búcsú, egy recept, vagy egy kilencvenes évekbeli tévéműsor emléke. A kultúra nem rang kérdése, hanem lenyomat.
Ami igazán érdekessé teszi, az az, hogy folyamatosan változik. Nem múzeumi tárgy, hanem élő rendszer. A mai kortárs zenék, online felületeken születő szövegek, vlogok, blogok, új színházi formák vagy akár a digitális nosztalgia ugyanúgy hozzáadódnak, mint a klasszikusok. A magyar kultúra nem ott ér véget, ahol az iskolai tananyag, hanem ott kezd igazán sokszínűvé válni.
Érdemes azt is kimondani, hogy a kultúra nem mindig kényelmes. Kérdez, és néha zavarba hoz. Jó esetben nem csak megerősít, hanem gondolkodásra kényszerít. Ezért fontos, hogy ne csak ünnepeljük, hanem használjuk is: olvassunk, nézzünk utána, hallgassunk bele. A kultúra nem attól él, hogy hivatkozunk rá, hanem attól, hogy kapcsolatba lépünk vele.
A magyar kultúra napja tehát nem egy kipipálandó esemény a naptárban. Inkább egy jó alkalom arra, hogy újra ránézzünk arra a közös térre, amelyben élünk. Arra, hogy mit viszünk tovább, mit értelmezünk újra, és mit adunk hozzá a saját korunkból. Nem kell hozzá ünnepi beszéd – elég egy könyv, egy dal, egy gondolat vagy egy beszélgetés.
Ez a nap emlékeztessen minket arra, hogy a kultúra nem valami „fent” létező dolog, hanem mindannyiunk mindennapi, alakítható közös ügye.
Neked mi a véleményed a magyar kultúráról?
Ez is érdekelhet!
Hasonló cikkekért kattints:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése