Nemrég azon gondolkodtam, hogy mennyire furcsa világban élünk. Gyerekkoromban az volt a sci-fi, hogy valaki a gondolataival irányít egy gépet. Ma meg ott tartunk, hogy ez már nem is annyira sci-fi.
A Technológia, már létezik. És ez az a pont, ahol egy kicsit mindig megállok, mert rájövök, a jövő nem majd egyszer jön el, hanem már itt van, csak még nem szoktuk meg. Gondoljunk csak bele az első számítógépek, és az internet hajnalán el tudtuk volna képzelni azt ami ma van? Nem. Pedig már a technológia megvolt, csak még nem volt olyan fejlett mint manapság.
Az ember és a technológia kapcsolata mindig is szoros volt. Telefon, számítógép, internet, mindegyik egy lépés volt afelé, hogy könnyebb legyen az életünk. De most valami más történik. Ezek az eszközök már nem csak kívül lennének rajtunk, hanem kicsit közelebb is.
Az egyik legérdekesebb dolog számomra az, amikor az agy és a számítógép közvetlenül összekapcsolódik. Elsőre ijesztően hangzik, de közben meg hihetetlenül érdekes. Mert nem arról van szó, hogy valaki „belelát a fejünkbe”, hanem arról, hogy egy rendszer megtanulja értelmezni azokat a jeleket, amiket az agyunk küld. És ezzel például egy mozgásképtelen ember újra tud járni. Ha innen nézem, akkor ez nem félelmetes, hanem inkább lenyűgöző.
Aztán ott van a következő lépés, ami már nekem is kicsit nehezebb téma. Amikor nem csak kívülről kapcsolódik a technológia, hanem konkrétan beültetik az agyba. Ahogy az előbb mondtam, már nem csak kívl, hanem kicsit közelebb is. ;). Chipek, implantátumok, amik segíthetnek visszaadni mozgást vagy érzékelést. Egy részről ez fantasztikus. Másrészről viszont elkezdenek jönni a kérdések. Például az, hogy ezek az eszközök mennyire maradnak „eszközök”. Vagy hogy ki fér hozzá ahhoz, ami a fejünkben történik. Őszintén szólva, itt már én is elbizonytalanodom egy kicsit.
És akkor még nem is beszéltünk arról, ami talán a legérdekesebb az egészben. Hogy hol van a határ. Mert ha valaki egy művégtaggal újra tud járni, az egyértelműen jó dolog. Ha valaki visszakapja a hallását vagy a látását, az is. De mi van akkor, ha ezek a technológiák nem csak „helyrehoznak”, hanem elkezdenek fejleszteni is? Ha egyszer gyorsabbak, pontosabbak, „jobbak” lehetünk általuk?Nem tudom rá a választ. És szerintem még senki más sem.
A határ nem egy éles vonal, amit egyszer csak átlépünk. Inkább egy lassú folyamat. Ami ma még furcsa vagy kicsit ijesztő, az pár év múlva lehet, hogy teljesen természetes lesz. Elég csak arra gondolni, hogy a telefonunk nélkül már ma sem nagyon tudunk meglenni.
Néha azon kapom magam, hogy egyszerre vagyok kíváncsi és óvatos ezzel az egésszel kapcsolatban. Egyrészt lenyűgöz, hogy mire képes a technológia, másrészt meg ott van bennem a kérdés, hogy meddig jó ez így. Lehet, hogy a legfontosabb nem is az, hogy merre tart ez az egész, hanem az, hogy közben mi hogyan állunk hozzá. Hol húzzuk meg a saját határainkat.
Te például beültetnél egy ilyen eszközt, ha segítene valamiben? Vagy van egy pont, ahol azt mondod: na, ez már túl sok?
Ez is érdekelhet!
Hasonló cikkekért kattints:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése