Akkoriban mindenki csak úgy hívta: Nintendo. Persze én kivétel voltam, mint mindig, mert én csak simán sárgakazis játéknak hívtam. ;) Hogy mi volt ráírva? Terminator, Pegasus, Micro Genius, de nekünk mindegy volt. Ami a legjobban tetszett, az a PS1 utánzat volt. Valami ilyesmi volt, Polystation. Ha jól emlékszem. És igen, messziről, tényleg összetéveszthető volt. ;)
A konzol mellé általában járt néhány sárga kazetta is. Már a címkéjük is ígéretesnek tűnt: 64 in 1, 168 in 1, vagy a legendás 999999 in 1. Gyerekként természetesen elhittük, hogy tényleg ennyi játék van rajta. Aztán hamar kiderült, hogy ugyanaz a tíz-tizenöt program ismétlődik különböző sorrendben, néha egy kis változtatással. De kit érdekelt?
Persze voltak azok a játékok, amelyek szinte minden háztartásban előkerültek. A Super Mario Bros., a Contra, a Tank 1990 (Battle City), a Duck Hunt vagy a Circus Charlie. Volt, amelyikben együtt játszottunk a testvérünkkel, volt, amelyikben felváltva próbáltunk továbbjutni, és akadt olyan is, amelyiknél percek alatt össze lehetett veszni. ;)
A kazettáknak is megvolt a maguk kis szertartása. Ha nem indult el a játék, kivettük, megfújtuk, visszatettük. Ha még mindig nem működött, újra megfújtuk. Ma már tudjuk, hogy ez nem volt túl jó ötlet, de akkoriban szinte mindenki ezt csinálta. És valahogy tényleg működött… vagy legalábbis úgy hittük.
Ami viszont igazán különlegessé tette ezt az időszakot, az nem maga a konzol volt. Hanem az egész hangulata.
Nem volt internet, ahol egy kattintással meg lehetett nézni a végigjátszást. Ha elakadtunk egy pályán, addig próbálkoztunk, amíg végül sikerült. Ha valaki felfedezett egy titkos átjárót vagy egy rejtett trükköt, másnap az iskolában már mindenki erről beszélt.
Ma már szinte felfoghatatlan, hogy ugyanazzal a néhány játékkal hónapokig, sőt akár évekig is képesek voltunk játszani. Nem azért, mert nem létezett más, hanem mert minden egyes pályát újra és újra végig akartunk vinni. Nem számított a grafika, a felbontás vagy az FPS. Csak az számított, hogy jól érezzük magunkat.
Ezért is gondolunk vissza erre a korszakra ennyi szeretettel. Nem azért, mert a régi konzolok jobbak voltak a maiaknál, hanem mert minden sokkal egyszerűbbnek tűnt. Elég volt egy tévé, egy sárga kazetta és néhány szabad óra, vagy egy nyáriszünet! ;)
És ha ma valaki elővesz egy működő sárgakazis Nintendót, megszólal a Mario első pályájának zenéje vagy felvillan a Contra kezdőképernyője, valószínűleg ugyanaz történik, mint harminc évvel ezelőtt, eltűnik néhány percre a világ, és újra gyereknek érezzük magunkat.
Neked volt sárgakazis Nintendo? Melyik játékot tetted be először, amikor bekapcsoltad a konzolt? Írd meg kommentben. Kíváncsi vagyok, melyik címre emlékeztek a legtöbben!
Ez is érdekelhet!
Hasonló cikkekért kattints:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése