És most, 27 évvel később, megint napfogyatkozás van. Igaz, Magyarországról ezúttal nem a teljes változatot láthatjuk, hanem részleges napfogyatkozást. A Hold ma, augusztus 12-én is elhalad a Nap előtt, csak éppen nem pont úgy, hogy teljesen eltakarja. Magyarországról este 19:20 körül kezdődik a jelenség, és nagyjából 20:11-ig tart.
Aki átélte, valószínűleg nem felejtette el.1999-ben Magyarországon egy keskeny sávban teljes napfogyatkozás volt látható. A Hold néhány percre teljesen eltakarta a Napot, az ég pedig furcsa módon besötétedett. Nem olyan volt, mint amikor jön egy zivatarfelhő. Ez valami egészen más. A teljes fogyatkozás környékén előjött a Nap koronája, feltűntek a fényesebb csillagok és bolygók, a horizont körül pedig különös világosság maradt. A teljes sötétség Magyarországon nagyjából két percig tartott.
És van még egy érdekes adat, Budapest környékén nem volt teljes a fogyatkozás, de így is a Nap korongjának 99,4 százalékát takarta el a Hold.
Na de hol lesz teljes napfogyatkozás? Hozzánk legközelebb, Észak-Spanyolország, ahol látni lehet. A teljes fogyatkozás sávja többek között A Coruña, Bilbao és Zaragoza térségét is érinti. Bilbao például a teljes sávban van, ott azonban a totalitás csak körülbelül fél percig tart. A Coruña környékén ennél hosszabb, nagyjából másfél perces teljes fogyatkozás is összejöhet.
Vagyis ha valaki azt mondaná, hogy:
„Na jó, egyszer az életben látni akarok egy teljes napfogyatkozást, és nem akarok a világ végére utazni.”
akkor most Észak-Spanyolország lenne az egyik legkézenfekvőbb uticél. Persze van egy kis szépséghibája, (azon kívül, hogy nem biztos hogy már odaér! ;)) a Nap már elég alacsonyan lesz a horizont közelében. Ezért olyan hely kell, ahol nyugat felé tényleg szabad a kilátás.
Igen. Jól olvastad. A következő teljes napfogyatkozás, amely Magyarországról látható lesz, 2081-ben érkezik. Szóval aki 1999-ben látta a teljeset, annak most lehet egy kis „déjà vu” érzése. ;)
1999-ben ezt Magyarországon is megtapasztalhattuk, most pedig megint eljött az idő, hogy egy kicsit felnézzünk az égre.
Na de mi lesz még? Mert ezzel nincs ám vége a ma esti nézelődésnek, ugyanis a Perseidák meteorraj legaktívabb, és leglátványosabb része is pont ma este, azaz Augusztus. 12 - én lesz látható, sötétedés után. És ha ez még nem lenne elég, lesz egy úgynevezett bolygóparádé is, ami hat bolygót érintő együttállást jelent. A Jupiter, Merkúr, Mars, Uránusz, Szaturnusz, és a Neptunusz vesznek részt ebben a kozmikus sorakozóban. Persze szabad szemmel inkább csak a Mars, a Szaturnusz, és a Jupiter lesz látható. De ha valakinek van egy jókis csillagászati távcsöve, az egész sorakozót megcsodálhatja az elkövetkező napok hajnalán.
És hogy miért adtam ezt a címet? Napfogyatkozás extrákkal, ha eljutottál idáig, akkor már érted! ;)
Te szereted esténként bámulni a csillagokat?
Ez is érdekelhet!
Hasonló cikkekért kattints:


Megjegyzések
Megjegyzés küldése